2004.08.10. 08:31:49

Koszorúzással egybekötött ünnepségen vettünk részt 2004. augusztus 6-án a Romániai Sződemeteren községünk híres költőjének Kölcsey Ferencnek születésnapja alkalmából.


“Rajtunk múlik, hogy megül-e rajtunk, vagy füstként elszáll a balsors!”
Kétszer is megünnepeltük Sződemeteren Kölcsey Ferenc születésének 214. évfordulóját, s vele azt is, hogy Erkel Ferenc 160 éve (1844-ben) zenésítette meg az azóta nemzeti imánkká vált Himnuszt. Neves vendégeket várt a kis református templom köré gyűlt sokadalom, ám a neves történészt, nyugdíjas államtitkárt, nagykövetet, Katona Tamást és nem kevésbé ismert felvidéki politikust és írót, Duray Miklóst szállító kocsi, a bihari Szalacs felől Tasnád felé tartva, elakadt egy földúton.

A viharfelhők sem ígértek zavartalan megemlékezést, ezért a főszervező, Muzsnay Árpád a Kölcsey Kör elnöke s egyúttal az EMKE partiumi alelnöke úgy döntött, hogy inkább a templom védelmében ünnepeljünk. Mint már annyiszor nemzetünk eme zarándokhelyén, Meleg Vilmos nagyváradi színművész magyarul, Marcel Mirea szatmári színművész románul zengte el a Himnuszt. Szabó Károly szenátor (Nagykároly) Kölcsey közéletiségének, erkölcsi tartásának, igazságérzetének aktualitásáról beszélt.

Gheorghe Marian, Sződemeter polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket, s megígérve, hogy jövő ilyenkor a ma ortodox parókiaként használt szülőház falán lesz a most még a templom oltárához támasztott kétnyelvű tábla. Aztán a mellette ülő szatmárcsekei polgármester, Sarkady Pál emelkedett szólásra, aki elmondta: ha évekkel ezelőtt félve jött Sződemeterre, ma már nincs benne félelem, többek között azért sem, mert barátra talált Gheorghe Marianban Sződemeter polgármesterében.
Helyi, bogdándi, szilágypéri, tasnádi fiatalok valamint Szatmárcsekekéről Szabó Réka, Szabó Emese gyerekek szavaltak, hozták még közelebb az ünneplőkhöz Kölcsey szellemiségét.

A Himnusz eléneklése után már a koszorúzás is vége felé tartott (Kő Pál tíz éve felállított templom előtti, egész alakos Kölcsey szobránál), amikor a csapkodó zápor meghozta Katona Tamást (történész, nyugalmazott államtitkár ) Budapestről és Duray Miklóst (író, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető elnöke Pozsony) Vissza a templomba, amely a vendégek okán még jobban megtelt, mint az előbb.
Duray Miklós a Himnusz születésének körülményeit idézte fel. ”Vajon sejtetett-e Kölcsey, hogy nemzeti imánkat alkotta meg? Vajon, sejtette-e, hogy a Himnusszal akaratlanul is maga alá teperte mindazt, amit addig irt?” .A magyarság visszatérő sorsproblémái kapcsán Duray Miklós úgy látja, hogy Kölcsey Trianon után, vagyis 100 évvel később, 1923-.ban
is ugyanígy írta volna meg a Himnuszt: balsors, akit régen tép, hoz reá víg esztendőt!.” De, aki nemzetét szereti, az újrateremti hazáját”- zárta beszédét.

Katona Tamás is többször idézte a balsorsot, amely a költő több versében jelen van. A politikusok, a nemzet mai felelősségére utalva mondta: ”Rajtunk múlik ,megül-e rajtunk a balsors vagy mint a fűst elszáll. Tudunk-e felelősen és értelmesen együttműködni a nemzet érdekében, vagy tovább engedünk a megosztásnak, a széthúzásnak”. Külön szólt az Osztrák-Magyar Monarchiáról, mint az első közös piacról, mely több olyan kérdést sikerrel megoldott, amelyek később az EU célkitűzési közé kerültek.
Persze, még egyszer elénekeltük
a Himnuszt, mely Kölcsey Ferenc szülőfalujában a sződemeteri templomban külön hangsúlyt kap ugyanúgy ahogy itt Szatmárcsekében a református temetőben.